Magyarország egyik legnagyobb klasszikus és kortárs művészeti vásárának kiállítói idén több ezer műtárggyal várják a látogatókat, akik a festmények mellett értékes bútorok, ékszerek, fegyverek, könyvek, szobrok és szőnyegek között is válogathatnak – közölték a szervezők.
A rendezvényt tizenöt évvel ezelőtt, Antik Enteriőr néven indította útjára Tausz Ádám, aki azóta is főszervezője a ma már Art and Antique névre keresztelt találkozónak.
A magyar művészeti szektor egyik legjelentősebb seregszemléjén ismert magyarországi galériák mutatják be, és kínálják eladásra műtárgyaikat. Az Art and Antique küldetése, hogy a vásárlók a pár tízezres tételektől a százmilliós műkincsekig megismerhessék a magyar művészeti piacot. A rendezvényen részt vesz mások mellett a BÁV ART Aukciósház és Galéria, a Budapest Poster Galéria, a Csók István Galéria, de a Nagyházi Aukciósház is.