Idén is megrendezik az Elekiek Világtalálkozóját

Idén is megrendezik az Elekiek Világtalálkozóját

borszerda

A rendezvény hintós bevonulással kezdődik, majd Pluhár László, Elek város polgármestere és Thorsten Wozniak, a delegáció vezetője mond beszédet. A Csorvási Fúvószenekar ünnepi koncertet ad, este Antóni Józsi, Galambos Lajcsi és a 3+2 szórakoztatja a résztvevőket a hagyományos román bál mellett – közölték a szervezők.

Ökumenikus szentmisével indul a rendezvény másnapi programja, majd Pluhár László polgármester és Joschi Ament, a Magyarországról Származó Németek Szövetségének elnöke mond beszédet a Kiűzetési Emlékműnél, Elek és Laudenbach városok képviselői pedig aláírják a testvérvárosi megállapodást. A Laudenbach téri nagyszínpadon a Kacagó Bábszínház, a Tótkomlósi Ifjúsági Fúvószenekar és helyi előadók műsorai várják a közönséget. Délután fellép Sztojka Tibi, Ónodi János és Keresztes Ildikó, a koncertek után retró diszkót rendeznek.

Augusztus 5-én a római katolikus szentmisét követően Bodrogközy Rita interaktív gyermekműsora, Python Magic Show és nemzetiségi műsorok várják az érdeklődőket. Fellép a Botorka Tánccsoport, az Ottlakai Ifjúsági Tánccsoport és a Román Hagyományőrző Egyesület. Délután átadják az Elekért érdemérmet, köszöntik a város legidősebb és legifjabb lakóját és megvendégelik a közönséget a város tortájával. Ezt követően a néptáncé lesz a főszerep, folklórbemutatóval érkezik a Komlós Táncegyüttes, a Tótkomlósi Mandolin Zenekar, a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes és az Elek Táncegyüttes. Este a Dirty Slippers és Freddie ad koncertet, a fesztivál zárásaként lézershow és tűzzsonglőr-bemutató lesz. A rendezvény programjai ingyenesek.

Kapcsolódó cikkek