fotó: pixabay.com

Évfordulós a lottó

Évfordulós a lottó

Kétszázötven éve, 1770. szeptember 2-án rendezték meg Budán az első magyarországi lottósorsolást. Az ötös lottó a legnépszerűbb számsorsjáték Magyarországon, a hatalmas nyeremény reményében szelvények millióit adják fel hetente a Fortuna kegyében bizakodó játékosok.

A sorsjáték olyan szerencsejáték, amelyben a játékosok között a nyerés és vesztés esélyeit csak a véletlen dönti el, az esélyeket a játékosok ügyessége vagy szándéka nem módosíthatja. A kilencven számos lottó eredete az itáliai Genovába nyúlik vissza, ahol a városállamot vezető testületbe minden évben kilencven polgár közül sorsoltak öt új tagot. A nép fogadást kötött személyükre, aki az egyik befutót eltalálta, a feltett összeg tizenötszörösét kapta, ha pedig még azt is sikerrel tippelte meg, hogy az illetőt hányadiknak húzzák ki, hatvanszoros pénzhez jutott.

Innen a lottó elnevezés, amelynek olasz jelentése “részesedés”, hiszen a jelölt sikeréből részesedett a játékos is.

Az egyre kedveltebbé váló foglalatosságot az anyagi nehézségekkel küszködő elöljáróság intézményesítette, az első sorsolást 1620-ban rendezték meg. (A lottó soha nem veszteséges, hiszen a játékosok részéről feltett összeg egy részét levonják, és csak a maradékot osztják fel a szelvényt vásárlók között.) Hamarosan egyre több helyen rendeztek “a genovai játékhoz” hasonló, kilencvenszámos sorshúzásokat. A biztos bevételi forrásra minden uralkodó igyekezett rátenni a kezét, sőt még az amerikai kongresszus is engedélyezte a lottót 1776-ban a függetlenségi háború támogatására.

A Habsburg Birodalom osztrák és cseh tartományaiban 1751-ben császári pátens honosította meg és nyilvánította állami monopóliummá a lottójátékot. A magyar területekre érvényes, 1762. március 26-án kelt pátensben Mária Terézia királynő engedélyezte, hogy Pozsonyban és Temesváron lottójátékot rendezzenek, a koncessziót olasz vállalkozó kapta meg.

Buda városában 1770. szeptember 2-án forgatták meg először a Felső piac téren (a mai Batthyány téren) álló jövedéki épületben a szerencsekereket, avagy ollafortunát, ahogy akkor nevezték. A játék szervezése 1787-ben, a takarékos II. József idején került állami kézbe. A kéthetente rendezett sorsolásokra a szelvények gyűjtését gabonakupecek, kocsmárosok, trafikosok végezték az ország egész területén. Akkoriban négyféle lehetőséget lehetett megjátszani: határozatlan egyes húzás, azaz az öt megtett szám bármelyike nyert, határozott egyes húzás, azaz meg volt szabva, a szám hányadiknak kerül elő, ambó (kettes) és ternó (hármas) találat. Quaternóra és quinternóra, azaz négyesre és ötösre nem lehetett fogadni.

A kiegyezés után, 1868-ban a lottó hazai kézbe került, a Magyar Királyi Lottóigazgatóság évente hárommillió forinttal gazdagította az államkincstárat. A lottónak azonban komoly ellentábora volt, ezért 1895-ben megszüntették, helyére az osztálysorsjáték lépett.

A lottó csak több mint hat évtized után, 1957. március 7-én indult újra. A szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott öt szám alapján a fogadók két, három, négy, illetve öt találatért kapnak nyereményt. A nyeremény összege az egyes nyerőosztályokon belül a nyertes szelvények számától függ. Egy sima lottószelvény ára a kezdetekkor három forint 30 fillér volt, ma pedig már ennek majdnem százszorosát, 300 forintot kell fizetni egy szelvényért. Fogadni interneten, SMS-ben és ATM-en keresztül is lehet, a feldolgozás gépesítése 1993-ban kezdődött meg. Az ötöslottóval együtt 1993. november 6-tól Joker is játszható.

Az első öttalálatos szelvény 855 ezer forintot fizetett – 1957 áprilisában, a lottó újraindulását követő hatodik héten egy özvegyasszony gyermekei és saját életkorát tette meg. Az egymilliós “álomhatárt” 1959-ben, a kétmillióst 1964-ben lépték át, ötmillió forintos nyereményt először 1986-ban, tízmilliót 1989-ben fizettek ki.

1991-ben vezették be a teljes halmozódást, azaz ha nem volt telitalálatos szelvény, annak nyereményalapja a következő sorsolás telitalálatos nyereményalapját növelte, a főnyeremény maximum egy éven keresztül halmozódhat. A nyeremények ezután viharos gyorsasággal nőttek: a százmilliós határt 1992-ben, az 500 millióst 1994-ben, az egymilliárd forintost 1999-ben, az ötmilliárd forintost 2003-ban lépték át. A magyarországi lottótörténet eddigi legnagyobb nyereményét az idén március 28-án kihúzott öt számmal vitte el a szerencsés nyertes – a 6,431 milliárd forintos rekord összeg 38 hétig halmozódott. Ezt megelőzően ötmilliárd forint feletti főnyereményt eddig mindössze két alkalommal, 2003-ban (5,092 milliárd forint) és 2015-ben (5,049 milliárd forint) lehetett nyerni az ötös lottón, a jackpot mindkét esetben 37 hétig gyűlt. Ahhoz, hogy valaki biztosan eltalálja mind az öt nyerőszámot, mintegy 44 millió szelvényt kellene kitölteni, azaz a befektetett pénzösszeg egész biztosan nem térülne meg.

Kapcsolódó cikkek