A Rolling Stones 2016-os kubai koncertje a magyar mozikban is

A Rolling Stones 2016-os kubai koncertje a magyar mozikban is

A világpremierrel egy időben a magyarországi mozikban is bemutatják a Rolling Stones történelmi jelentőségű, idén márciusi kubai fellépéséről készült filmet.

A Havana Moon című alkotást szombaton este Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az elkövetkező napokban országszerte számos további helyszínen vetítik – közölte a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment az MTI-vel.

A Rolling Stones tavasszal Dél-Amerikában turnézott, az América Latina Olé című koncertkörút csúcspontja a turnét záró havannai koncert volt. A világ számtalan országában megfordult, 54 éve működő együttes első alkalommal kapott meghívást Kubába, ahol a korábbi évtizedekben zenéjüket ideológiailag problémásnak tartotta a vezetés.

A csapat alig néhány nappal az után lépett színpadra, hogy Barack Obama befejezte történelmi jelentőségű kubai látogatását, amely során 88 év után először utazott hivatalban lévő amerikai elnök a szigetországba. A diplomáciai esemény és a brit együttes ingyenes szabadtéri koncertje sokak szerint az ország nyitását jelzi a világra – szerepel a közleményben.

Kubában soha nem volt még ekkora volumenű könnyűzenei esemény, a nagyszabású koncertre rengeteg kubai és külföldi rajongó utazott Havannába. A kubai főváros Coliseo de la Ciudad Deportiva nevű arénájában és a körülötte lévő területeken összesen egymillió rajongó hallgatta a koncertet. Mick Jagger, Keith Richards, Ron Wood és Charlie Watts tizennyolc dalt adott elő a hatalmas videófalakkal bővített színpadon.

A koncertet teljes egészében rögzítették, az eseményről készült mozifilmet világszerte a szeptember 23-i hétvégén mutatják be. A Havana Moont a többszörös Grammy-jelölt Paul Dugdale rendezte, ő készítette a zenekar 2013-as Hyde Park-i koncertjéről készült filmet is. A kétórás koncertfilm többek között olyan klasszikus slágereket vonultat fel, mint a Jumpin’ Jack Flash, az It’s Only Rock ‘n Roll, a Gimme Shelter, a Brown Sugar vagy a Satisfaction.

A koncertfilmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban két alkalommal mutatják be, szeptember 24-én és október 7-én. Emellett országszerte számos további helyszínen, Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Debrecenben és Kaposváron is vetítik egy-egy alkalommal.

Kapcsolódó cikkek