illusztráció

Zenthe Ferenc Emlékév lesz az idei Salgótarjánban

Zenthe Ferenc Emlékév lesz az idei Salgótarjánban

A száz éve született Zenthe Ferenc színművész, a nemzet művésze emlékéve lesz az idei Salgótarjánban: a nevét viselő színház és a város önkormányzata csaknem húsz programot rendez.

Az emlékévben egyebek mellett drámapályázatot írnak ki, könyvet jelentetnek meg, de elkészül a Zenthe-tortaszelet és kiadják a Zenthe-emlékérmet is – hangzott el a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón Salgótarjánban.

“Ifjabb Zenthe Ferenc, az emlékév fővédnöke felidézte, hogy hogy édesapját mindig is szeretet vette körül és neve a későbbi generációk számára is ismert maradt. Ezért sokat tesz a salgótarjáni társulat is”

– tette hozzá.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere azt mondta, mindent megtesznek, hogy Zenthe Ferenc neve minél tovább éljen a köztudatban. Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója az emlékév eseményeit ismertetve elmondta: januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg, olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, emellett megjelentetik a salgótarjáni színjátszás és a Zenthe Színház történetét feldolgozó könyvet is.

A városi Dornyay Béla Múzeum kiállítást rendez áprilisban, a színház pedig a tájelőadások helyszínein vándorkiállításon mutatja be névadója életét. Egyházi koncertet is szerveznek Zenthe Ferenc születésnapja tiszteletére, szeptemberben filmjeit vetítik az Apolló moziban. Ősszel diákok számára szerveznek vetélkedőt Salgótarján színjátszásából és Zenthe Ferenc életéből.

Április 23-án, Zenthe Ferenc születésnapjának előestéjén díszvacsorát tartanak jeles színházi személyiségek, pályatársak és a nemzet színészei részvételével a művelődési központ üvegcsarnokában. Hagyományosan koszorúznak Zenthe Ferenc sírjánál a Farkasréti temetőben április 24-én, 26-án pedig Zenthe-emléknapot tartanak Salgóbányán.

A 2020/21-es bajnoki szezon első hazai mérkőzése előtt megrendezik a Magyar Színészválogatott és az idén száz éves Salgótarjáni Bányász Torna Club (SBTC) nagypályás labdarúgó mérkőzését.
Mint Simon Lajos elmondta, a Magyar Posta a Jeles magyar előadóművészek sorozatban Zenthe Ferencről bélyeget bocsát ki áprilisban, Salgótarjánban pedig elkészül a Zenthe-tortaszelet, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete pedig Zenthe-emlékérmet ad ki a színházzal közösen, az önkormányzat támogatásával. A bronz érme előlapján a színművész portréja, hátlapján szülőháza látható.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is.

Zenthe Ferenc tiszteletére Salgótarjánban 2006-ban emlékparkot alakítottak ki, ahol két évvel később mellszobrát is felavatták. 2012-től minden évben Zenthe-emléknapot szerveznek, a 2012-ben megalakult színház Zenthe Ferenc Emlékplakett elnevezéssel alapított díjat. Salgóbányán emlékszobában is bemutatják a nemzet színésze gyerekkorát, életét, munkásságát, 2015-ben pedig létrejött a Zenthe Szalon, ahol kamara- és pódiumestek, felolvasó színházi estek kapnak helyet.

Kapcsolódó cikkek