A kulturális szakember a fesztiválhelyszínt bemutató bejáráson elmondta, hogy a fesztivál teljes műszaki megújítása befejeződött, a rekonstrukciót követően már az Újszegedi Színpadon is fogadja a közönséget.
“A fesztivál belépőinek 80 százaléka gazdára talált, kiemelkedő az érdeklődés az idei operabemutató, az Aida iránt”
– emelte ki az igazgató.
Herczeg Tamás hangsúlyozta, hogy a szabadtéri játékok programja a maga nemében egyedülálló, míg a hasonló nagy európai fesztiválok tematikus rendezvények, Szegeden minden színházi műfajban kínálnak előadásokat a közönségnek. Az alapítók szándékának megfelelően igazi népszínházat teremtenek, ahol az opera, az operett, a próza és a táncszínház mellett már családoknak szóló darabok is szerepelnek a műsoron.
“A fesztivál azonban jóval több mint kulturális misszió, a városba érkező közönség a jegyvásárláson túl évente több mint félmilliárd forintot költ el különböző szolgáltatásokra, jelentősen hozzájárulva ezzel Szeged idegenforgalmának fejlődéséhez”
– mondta a szakember.
“A szabadtéri játékok jövő évtől szeretne a kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek közé tartozni, ami költségvetési biztonságot adhat az évadok tervezése során”
– mondta az igazgató.
A Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa által színpadra állított táncjátékot június 28-tól a We Will Rock You című Queen-musical követi. Július 12-én, 13-án a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében. Verdi Aidáját július 26-án és 27-én játsszák, az operát Kesselyák Gergely rendezi. Magyarországi bemutató lesz augusztus 9-én az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierje. Augusztus 14-én pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Bartók Béla alkotásai mellett kortárs magyar zeneszerzők műveivel várja a közönséget.