Szereti a filmeket? Itt a helye

Szereti a filmeket? Itt a helye

Online lesz követhető a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle, amelynek versenyprogramjában szerdától szombatig 28 kisjátékfilmet, 13 dokumentumfilmet, valamint 10 animációs/kísérleti filmet vetítenek.

“A kivételesen online megvalósuló, ingyenes vetítéseken a magyar alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia, ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmeket is láthat a közönség. A Kitekintő szekcióban idén 70 filmet nézhetnek meg az érdeklődők”

– tájékoztatták a médiát a szervezők.

Mint emlékeztettetek, a filmszemle alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, lehetőséget teremtve számukra a kapcsolatteremtésre is.

Az idén a “Közösségben” hívószóval meghirdetett rendezvény pályázatára csaknem 400 nevezés érkezett, ebből választotta ki az előzsűri azokat a filmeket, amelyeket a versenyprogramban, illetve a Kitekintő szekcióban vetítenek – áll a közleményben. A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti nyelven, a többi alkotás angol felirattal érhető majd el a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján. A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin (a filmes zsűri elnöke), Radu Jude, Nagy Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, emellett a nemzetközi ökumenikus zsűri, valamint a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is győztest hirdet majd a fesztivál szombati online díjátadóján.

A rendezvényhez tizenegyedik éve fotópályázat is kapcsolódik, amelyre idén 63 önálló fotó és 37 sorozat érkezett be.

A kategória zsűrijét Haris László (zsűrielnök), Gábor Enikő és Szamódy Zsolt Olaf alkotják, akik az önálló művek és a sorozatok közül is a legjobbakat díjazzák majd az online záróeseményen. A vetítéseken mellett számos beszélgetést is rendeznek a filmszemlén, melynek teljes programja ezen a honlapon érhető el.

Kapcsolódó cikkek