Magyar filmklasszikusokat, ritkaságokat és közönségkedvenceket is vetítenek a pénteken kezdődő Művészteke Völgyében immár két helyszínen is.
A vigántpetendi Tókertben újdonságként debütál a fesztivál önálló kertmozija, a Cinema Hungary Völgymozi a Filmalap és a Művészetek Völgye közös szervezésében. Itt szombattól szombatig minden este kilenctől magyar filmek lesznek műsoron – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A közelmúlt filmsikerei közül látható lesz A Viszkis, a Brazilok, a Budapest Noir és az Aurora Borealis című legutóbbi Mészáros Márta-film is. A Filmarchívum gyűjteményéből ritkán vetített különlegességek közül Kovásznai György extravagáns Habfürdője, Xantus János Eszkimó asszony fázik című alkotása, Koltay Gábor István, a király című filmje és Jancsó Miklós Szörnyek évadja című parabolájának digitálisan felújított változatát is vetítik.
A kapolcsi Kastély-ban kilenc magyar mozifilm 16 milliméteres filmszalagról pereg, köztük Makk Károly, Keleti Márton, Ranódy László népszerű alkotásai. A kínálatban olyan ritkaságok is szerepelnek, mint Marton Endre Katonazene című filmje, Bara Margit, Básti Lajos és Kállai Ferenc főszereplésével.
Sötétedéskor Kapolcs főterén a szabadban is mozizhat a Művészetek völgye közönsége, itt korabeli reklámokat, filmhíradókat láthat a közönség. A délutáni foglalkozásokon a gyerekeket rajzfilmekkel és interaktív programokkal várják a Filmarchívum munkatársai, a legfiatalabb korosztály tagjai pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a celluloid filmek világával.