fotó: pixabay.com

Három kategóriában lehet nevezni az Országos Diákfilmszemlére

Három kategóriában lehet nevezni az Országos Diákfilmszemlére

Harmincadik alkalommal rendezik meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét a budapesti Aranytíz Kultúrházban augusztus 21. és 27 között; a mustrára három kategóriában lehet nevezni.

Az idei évben is három kategóriában nevezhetnek a pályázók tematikai és idő megkötöttség nélkül: általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek alkotásait várják. A 20 percnél hosszabb filmeket előzsűri szűri, az ennél rövidebb alkotások előzsűri nélkül kerülnek a szemle programjába – olvasható a szervezők közleményében.

A 20 percnél hosszabb filmek nevezési határideje: augusztus 1., a rövidebb alkotások leadási határideje augusztus 21.

A közlemény kitér arra is, hogy a szemle ideje alatt a szakmai zsűri vezetésével naponta tartanak majd nyilvános konzultációt az alkotók és az érdeklődők számára a vetítések után. A Diákfilmszemle célja, hogy a versenyszellem helyett a filmezéssel foglalkozó fiatal generációk megismerjék egymást, és a jövőben is együtt tudjanak működni szakmai pályafutásuk alatt – olvasható a közleményben.

A Diákfilmszemlét 30 éve Merza Gábor független filmes, Papp László médiatanár és Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező abból a célból hozta létre, hogy a fiatal filmeseknek is legyen bemutatkozási lehetősége.

Az általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek saját korosztályi környezetükben mutathatják be legújabb filmes munkáikat a nagy nyilvánosság és a szakmai közönség előtt. Nevezési díj nincs, a szemle ingyenesen látogatható.

Kapcsolódó cikkek