megbeszélés (illusztráció) forrás: pixabay.com

Kedden Putyin-Trump-megbeszélés várható

Kedden Putyin-Trump-megbeszélés várható

Már készülnek a Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő közötti megbeszélésre, amit az amerikai elnök jelentett be egy napja. A hírt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő is megerősítette hétfőn.

“Igen, ez valóban így van. Keddre egy ilyen beszélgetés előkészületben van “

– hangzott a válasz.

A tárgyalás várható témáit nem nevezte meg.

“Soha nem teszünk így, soha nem megyünk a dolgok elébe. A beszélgetés valóban előkészítés alatt áll. De a mi felfogásunk szerint a két elnök közötti beszélgetések nem tárgyai a tartalom előzetes megvitatásának. Ezért nem fogunk így tenni”

– nyilatkozott Peszkov.

Trump a keddre tervezett kapcsolatfelvételt a sajtónak az elnöki különgépén bejelentve azt mondta, hogy az eszmecsere középpontjában az ukrajnai konfliktus rendezése áll, beleértve a területek és az erőművek feletti ellenőrzés kérdését is.

Peszkov nem kommentálta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök korábbi kijelentését, miszerint Putyin telefonhívást kapott Ukrajnából. Az amerikai Szabadság Rádió és Amerika Hangjának bezárását az Egyesült Államok belügyének minősítette. A Kreml szóvivője felkérte az izraeli külügyminisztériumot, hogy vizsgálja felül azt a döntését, amely Nyikita Kljuhin, az Izvesztyija újságírója munkájának korlátozására vonatkozik. A Peszkov szerint az izraeli médiának is dolgozó Kljuhin március elején arról kérdezte Gideon Szaár külügyi tárcavezetőt, hogy Izrael nem tervezi-e elítélni Kijevet Sztepan Bandera és a holokauszt más kollaboránsainak dicsőítése miatt.

Kapcsolódó cikkek