Kína a Földgömbön, fotó: Suzy Hazelwood/MTI

Izraeli-iráni konfliktus: Kína is segítene megoldani a helyzetet

Izraeli-iráni konfliktus: Kína is segítene megoldani a helyzetet

A jelenlegi közel-keleti helyzet rendkívül kritikus, a feleknek minél hamarabb tűzszünetet kell kötniük, Kína pedig továbbra is hajlandó konstruktív szerepet játszani és összefogni az erőket a béke helyreállításában. Ezt mondta Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön.

A kínai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonhívása során kijelentette, hogy az erőszak nem megfelelő módszer a nemzetközi viták megoldására, és csak fokozza a gyűlöletet és az ellentéteket – idézte Hszit a kínai állami média.

“A konfliktusban részt vevő feleknek, különösen Izraelnek, a lehető leghamarabb tűzszünetet kell kötniük, hogy megakadályozzák a helyzet súlyosbodását, és elkerüljék a háború eszkalálódását”

– jelentette ki.

“A polgári lakosság semmilyen körülmények között nem támadható a katonai konfliktusokban: a feleknek szigorúan be kell tartaniuk a nemzetközi jogot, el kell kerülniük az ártatlan polgári lakosság elleni támadásokat, és meg kell könnyíteniük a külföldi állampolgárok evakuálását”

– hangsúlyozta a kínai elnök.

Hszi szerint a Tel-Aviv és Teherán közötti vitában a párbeszéd és a tárgyalás az alapvető megoldás, melyben a nemzetközi közösségnek, különösen a nagy országoknak, amelyek befolyással bírnak a konfliktusban részt vevő felekre, a nyugalom előmozdítására kell törekedniük – fogalmazott.

“Kína továbbra is készen áll erősíteni a kommunikációt és a koordinációt minden féllel, összefogni, védeni az igazságot és konstruktív szerepet játszani a béke helyreállításában”

– mondta.

Vang Ji kínai külügyminiszter szerdán ománi kollégájával folytatott telefonbeszélgetése során szintén hangsúlyozta a tűzszünet fontosságát és elmondása szerint “Izrael magatartása ellentétes a nemzetközi joggal, megsérti Irán szuverenitását, és komoly fenyegetést jelent a régió békéjére”.

Kapcsolódó cikkek