Vlagyimir Putyin

Így látták a KGB-nél Vlagyimir Putyint annak idején

Így látták a KGB-nél Vlagyimir Putyint annak idején

Erkölcsileg szilárd, KGB-s kollégái tiszteletét kiérdemlő embernek írta le a jelenlegi államfő Vlagyimir Putyint egy frissen nyilvánosságra hozott Komszomol-jellemzés. Ezt közölte kedden a szentpétervári 78-as hírcsatorna.

A feloldott titkosítású dokumentum szerint Putyin 1975 óta volt tagja az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (Komszomolnak) a Szovjetunió Állambiztonsági Biztonsági Bizottságánál működő alapszervezetben. A jellemzés az utasításokat végrehajtó, fegyelmezett, lelkiismeretes, a szervezési és a sportfeladatokért felelős munkatársként írta le Putyint.

A szerzők szerint “folyamatosan gyarapította ideológiai és politikai tudását”, aktívan képezte magát a kommunista párt oktatási hálózatában, “folyamatosan tökéletesítette szakmai tudását is”. Kitértek arra, hogy Putyin szabadidejében sportol, dzsúdóban és szambóban elérte a Szovjetunió mesterfokozatát, és 1976-ban Leningrád bajnoka lett.

A jellemzést Oroszország “északi fővárosának” központi állami levéltára állította ki, több más orosz és szentpétervári vezetőre vonatkozó, nemrégiben hozzáférhetővé tett dokumentummal együtt.

Vlagyimir Putyin 1975 és 1991 között – egyebek között Drezdában – szolgált a KGB-nél, ahonnan alezredesi rendfokozatban szerelt le.

Mielőtt 2000-ben elfoglalta országa legmagasabb vezetői tisztségét, 1998. július 25. és 1999. augusztus 9. között az egyik utódszervezetnek, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az igazgatója volt.

Kapcsolódó cikkek