Égető helyzetet kell megoldaniuk a macedónoknak

Égető helyzetet kell megoldaniuk a macedónoknak

A Macedóniában kialakult belpolitikai válság a pártok felelőssége mindkét oldalon. Ezt mondta Orosz Anna Balkán-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szkopjei parlamentbe csütörtökön tüntetők törtek be, a több órán át zajló összetűzésekben mintegy száz ember megsérült, köztük képviselők és újságírók is.

Orosz Anna elmondta, az elhúzódó belpolitikai válság 2015 eleje óta tart Macedóniában. Az országban a tavaly decemberi választásoktól remélték a patthelyzet feloldását, de az nem teremtett tiszta kormányalakítási helyzetet. A jobbközép Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) és koalíciós partnereinek 51 mandátum jutott a parlamentben, míg a balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) vezette koalíciónak 49 képviselője lett.

A parlament alakuló ülése már 20. napja tartott, amikor az erőszakos cselekményre sor került. A rendőrség nem volt a helyzet magaslatán, a tüntetők akadály nélkül törtek be a parlamentbe. A belügyminiszter ezt követően lemondott – tette hozzá.

A jobboldali tüntetők azért törtek be a macedón törvényhozás épületébe, mert Talat Xhaferit, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) nevű albán párt képviselőjét választották meg házelnöknek. Xhaferi az első albán kisebbségi házelnök az ország 1991-es függetlenségének kikiáltása óta. Az erőszakoskodó tiltakozókat rendőröknek kellett eltávolítaniuk a parlamentből.