Beindult Donald Trump

Beindult Donald Trump

Donald TrumpFelpörgette külpolitikai aktivitását Donald Trump elnök, aki jelenleg a japán miniszterelnökkel tárgyal, majd érkezik hozzá a francia elnök és a német kancellár. Ezt mondta Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken.

Frank Tibort arról kérdezték, hogy Washingtonban tárgyal április 27-én Angela Merkel német kancellár és Donald Trump amerikai elnök. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, egyrészt az előző látogatás “nem sikerült nagyon barátian”, és itt az ideje, hogy békésebb húrokat pengessenek kölcsönösen.

Másrészt – folytatta – a németek nem vettek részt a Szíria elleni támadásban, ők általában is távol tartják magukat a fegyveres konfliktusoktól. Ugyanakkor az amerikaiak azt szeretnék, ha a NATO tagállamai megfelelő részesedéssel szerepelnének a szervezet költségvetésében, amelynek állítólag a 70 százalékát az amerikaiak állják, és ennek “kiigazítása” a kezdetektől szerepel a Trump-elnökség terveiben, így valószínűleg erről is szó lesz.

Tekintettel arra, hogy a 27-i látogatás közvetlenül Emmanuel Macron francia elnök első amerikai útja után következik, itt meglehetősen felpörgetett külpolitikai aktivitásról lehet beszélni – fogalmazott Frank Tibor. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a japán miniszterelnök ül Mar-a-Lagóban, Trump floridai ingatlanjában.

Kapcsolódó cikkek