Alig két hónap van hátra az amerikai elnökválasztásig, amely minden korábbinál szorosabb versenyt ígér a demokrata és a republikánus jelölt között. Alább az MTI külföldi tudósítóinak beszámolóit közöljük arról, milyen várakozások előzik meg egyes országokban a jelentős eseményt.

Az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát összefűző, főleg Londonban sokat emlegetett “különleges viszony” a mindenkori kormányok politikai irányultságától függetlenül töretlen a két ország között. Ezt jelezte, hogy Tony Blair, aki tíz évig állt a brit baloldal vezető ereje, a Munkáspárt kormányának élén, rendkívül szoros baráti viszonyban volt az előző amerikai elnök, George Bush konzervatív republikánus kormányával. A jelenlegi, konzervatív párti brit miniszterelnök, David Cameron szintén kitűnő kapcsolatokat ápol a demokrata Barack Obamával.

A “különleges viszony” egyik pillére a II. világháború óta élő transzatlanti angolszász fegyverbarátság. A két ország hosszú évek óta ismét vállvetve harcol külföldi hadszíntereken, és bár Nagy-Britannia jóval az amerikai erők közvetlen harci tevékenységének befejezése előtt kiszállt az iraki katonai műveletekből, a brit hadsereg az Afganisztánban jelenlévő NATO-erők második legnagyobb kontingensét adja, 9500 katonával.

A brit diplomácia hagyományosan nem minősíti az amerikai elnökjelölteket választási években. A republikánusok jelöltjének londoni bemutatkozása azonban meglehetősen balul sült el. Mitt Romney, aki épp a londoni olimpiai játékok előtt járt a brit fővárosban, komoly visszatetszést keltett, amikor még londoni látogatása idején egy amerikai televíziónak nyilatkozva kétségeinek adott hangot a később átütő sikernek bizonyult londoni olimpia szervezésének minőségével és hatékonyságával kapcsolatban.

A Kreml barátkozik Mitt Romney elnökké választásának gondolatával, ezt jelzi, hogy Vlagyimir Putyin mindeddig felettébb nyugodtan reagált a republikánus elnökjelölt oroszellenes kirohanásaira. Az orosz államfő a Russia Today angol nyelvű televíziónak adott interjúban kijelentette, bárki lesz a következő amerikai elnök, Oroszország képes lesz vele együttműködni.

Romney augusztus 30-án, a tampai republikánus elnökjelölő konvención az eddigieknél sokkal keményebb politikát ígért Oroszországgal szemben, amennyiben őt választják meg novemberben az Egyesült Államok elnökének. Putyin Tomislav Nikolic szerb elnökkel Szocsiban tartott tárgyalásai után is kitért Romney kijelentéseire. Mint mondta a republikánus politikus ismét megerősítette a rakétavédelmi kérdéssel kapcsolatos orosz álláspont helyességét. Ugyanakkor az orosz államfő, tőle szokatlanul, megértést tanúsított Romneyval szemben. Igaz, némi iróniával jellemezte a republikánus elnökjelöltet. “Az, hogy Romney úr egyes számú ellenségnek tekint bennünket, és rosszul viszonyul hozzánk, az negatívum. Az viszont, hogy egyenesen, őszintén és világosan beszél, azt mutatja, hogy egyenes és őszinte ember, ez pozitívum” – fogalmazott. Dmitrij Medvegyev államfői ciklusa idején, 2008-2012 között az orosz-amerikai kapcsolatok jelentősen javultak. Ebben az időszakban jött létre az új START egyezmény, alakult ki az Iránnal szembeni közös fellépés, és Oroszország a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) való tagságának előkészületei is ekkor léptek döntő szakaszukba. A Fehér Ház a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását Oroszországnak tiltó 1974-es Jackson-Vanik törvénykiegészítés eltörléséért is lobbizik.

John F. Kennedy óta Barack Obama az első amerikai elnök, aki nem tett hivatalos látogatást a német fővárosban, ez azonban nem feltétlenül azt jelzi, hogy a német-amerikai kapcsolatok meglazultak. A berlini vizit elmaradása ellenére Merkel többször fölkereste Obamát, akitől 2011-ben átvehette az Elnöki Szabadság-érdemrendet, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, 2009-ben pedig felszólalhatott a kongresszusban. Ebben a rendkívüli diplomáciai megtiszteltetésben a korábbi német kancellárok közül csupán Konrad Adenauernek volt része 1957-ben. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a megtett gesztusok – például a kitüntetés és a kongresszusi meghívás – mind a múltnak szólnak, mintegy emléket állítanak a II. világháború után kialakult barátságnak, az elmaradt gesztusok pedig a viszony változását jelzik. Különösen az beszédes, hogy Obama 2009 végén lemondta a részvételt a berlini fal lebontásának 20. évfordulójára szervezett ünnepségen. Az elnök akkor egy ázsiai körúton vett részt, ami önmagában is szimbolizálja az amerikai külpolitika súlypontjainak átrendeződését, vagyis azt, hogy Washington figyelme Európáról Ázsia felé fordul. Ugyanakkor van, aki azzal magyarázza Obama távolmaradását, hogy az elnök a szövetségesnek kiszemelt Oroszországnak üzent azzal, hogy nem ment el a berlini ünnepségre – amelyen a szovjet-orosz nagyhatalmi státus elvesztését eredményező eseménysor egyik fontos állomásáról emlékeztek meg -, ami ugyancsak külpolitikai irányváltást jelez.

Mások szerint viszont nem érdemes mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a kapcsolatok változatlanul erősek, és a két ország szinte valamennyi alapvető kérdésben egyetért. Ezt mutatja például, hogy a NATO parancsoksága alatt álló afganisztáni nemzetközi erőkhöz (ISAF) Németország járul hozzá a harmadik legnagyobb kontingenssel. Mindkét ország küzd a gazdasági válsággal, amely éppen Obama hivatalba lépése idején, 2008 végén mélyült el, és a 30-as évek világméretű gazdasági válsága óta nem tapasztalt méretet ért el. Ez pedig a német és az amerikai vezetést egyaránt megterhelte, Berlin és Washington viszonya ezért leginkább talán olyan, mint két baráté, akik ritkán találkoznak, ha otthon sok a gond.

Peking hagyományosan nem foglal állást azzal kapcsolatban, hogy van-e kedvence az elnökjelöltek között. Mivel a kampányokban vissza-visszatérő elem Kína, a vele szembeni magatartás, és az elnökségre aspirálók alig különböznek az amerikai érdekeket képviselő határozott fellépés ígért mértékében, Peking általában a nem túl jó és a rossz közül választhat.

Az idén Mitt Romney az, aki elnöksége esetére több Pekinget megregulázó és az amerikai piacot megvédelmező intézkedést helyezett kilátásba. Ha a kínai médiában vagy a külügyi szóvivő részéről ezekre érkezett is válasz, azt többnyire “egyes amerikai politikusoknak” címezték, s a két ország egymásrautaltságát hangsúlyozva a békés viszonyra hívtak fel.

Romney gyengeséggel vádolta Barack Obamát Kína-politikája kapcsán, s arra az esetre, ha a Fehér Házba költözne, többször megígérte, hogy Kínát már az első napon “valutája manipulálásával” fogja megbélyegezni. Romney a kínai emberjogi helyzetet és a politikai berendezkedést is bírálta, továbbá kiterjedt katonai jelenlétet ígért az ázsiai- és csendes-óceáni térségben a “Kína megerősödése jelentette kihívással szemben”.

Obama viszont leszögezte, ő is elég kemény Kínával szemben, s tételesen cáfolta Romney vádjait. Peking kiszámított és ennél fogva kiszámítható politikát folytat bel- és külföldön egyaránt, számára a kérdés csupán az, hogy ennek következetes végrehajtásában mennyire lesz partner vagy fék az újabb, négy évre megválasztott amerikai elnök.

Ausztria külpolitikáját nagyban meghatározza semleges világpolitikai státusa, amelynek jegyében kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a világ nagyhatalmaival. A “tevékeny semlegesség” jegyében az ország méretéhez képest is hangsúlyosan szerepet vállal a nem fegyveres békefenntartásban és támogatja a nukleáris leszerelést. Ennek a semlegességnek ugyanakkor korlátai is vannak. EU-tagállamként rendszerint az uniós álláspont mellett zárkózik fel, emellett partnere – bár nem tagja – a NATO-nak.

Az Egyesült Államokkal Bécs jó, ugyanakkor nem túl szoros viszonyt ápol. Magas szintű találkozókra viszonylag ritkán kerül sor a két állam között. A kormánypártok – az Osztrák Szociáldemokrata Párt és a konzervatív Osztrák Néppárt – vezetői nyilatkozataikban nem árultak el szimpátiát egyik jelölt iránt sem. Az osztrák sajtó megosztott a kampány megítélését illetően: a konzervatív lapok inkább a republikánusokkal, a liberális újságok a demokratákkal mutatnak rokonszenvet. Egy közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor az osztrákok döntő többsége, 80 százaléka Barack Obamát támogatná Mitt Romneyval szemben.

Az amerikai-holland kapcsolatok olyannyira erősek és szerteágazóak, oly sok érv szól a szoros viszony megőrzése mellett, hogy a holland politikusok a diplomáciában általánosan kötelező önfegyelmen túl is következetesen tartózkodnak az állásfoglalástól az elnökválasztás kérdésében – a győztest pedig majd lelkesen fogják üdvözölni.

Katonai-biztonsági szempontból, a NATO-tagsággal összefüggésben Hollandiának gyaníthatóan kedvezőbb lenne, ha az afganisztáni művelet befejezését ígérő Barack Obama maradna az elnök.

A hollandok már 2010 augusztusában befejezték harci műveleteiket a közép-ázsiai országban, és az atlanti szövetségesek közül elsőként kivonták onnan csapataikat. A művelet során a kétezer holland katona jelentős vérveszteséget is szenvedett Afganisztánban. Odahaza nagy volt a nyomás a kormányon, hogy “hozza haza a fiúkat”. Ebből a szempontból Hollandiának nem lenne érdeke, hogy olyan amerikai kormányzat alakuljon, amely az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyez a washingtoni elvárásokra, a közös erőfeszítések és áldozatvállalások megkövetelésére a szabad világ biztonságának megőrzése érdekében.

Vezető cseh politikusok még semmiféle módon nem jelezték, kinek szurkol Prága a közelgő amerikai elnökválasztáson. Petr Necas miniszterelnök a cseh nagykövetek közelmúltban megtartott nyári értekezletén mindössze azt szögezte le, hogy Prága számára “az Egyesült Államokhoz fűződő viszony továbbra is kulcsfontossággal bír”, s a cseh külpolitika “egyik tartópillérét jelenti”.

Tény azonban, hogy a George Bush és Bill Clinton elnöksége idején a rendkívül jó és szívélyes cseh-amerikai kapcsolatok Barack Obama elnöksége idején visszafogottabbá váltak. A cseh polgári demokrata oldal nehezen viselte, hogy Obama módosította az amerikai rakétavédelmi terveket, miáltal füstbe ment egy Csehország területén létesítendő amerikai radarállomás létrehozása is. Bár a cseh lakosság nagy része ellenezte a támaszpontot, a cseh politika (elsősorban a jobboldal) azt a reményt táplálta, hogy ezzel Prága fontosabbá válna Washington számára.

Szlovákiában még nem téma az amerikai elnökválasztás. Ma a gazdasági válság és a szociális témák jobban érdeklik a szlovák közvéleményt, mint az, hogy mi történik az amerikai elnökválasztási kampányban. Ondrejcsák Róbert, a honvédelmi tárca korábbi államtitkára szerint szlovák politikusok később sem fogják kifejezni szimpátiájukat egyik vagy másik jelölt iránt, hiszen “diplomáciai baklövés lenne, különösen ha a favorizált jelölt később az elnökválasztás vesztese lesz.” A volt államtitkár szerint Obama elnöksége alatt az amerikai figyelem egyre inkább a Távol-Kelet irányába fordul, ami érezhető nemcsak Közép-Európában, de az egész európai térségben.

Román politikusok nem beszélnek arról, kit látnának szívesebben a Fehér Házban, sőt úgy tűnik, nem is igazán vesznek tudomást az amerikai elnökválasztásról. Azt viszont nem titkolják, hogy Amerika esetében nem a demokratákkal vagy a republikánusokkal akarnak jóban lenni, hanem a mindenkori washingtoni adminisztrációval. Így bárki is nyerné az elnökválasztást, annak Románia örömmel fog gratulálni, és vélhetően a román-amerikai stratégiai partnerség elmélyítését fogja kérni tőle.