forrás: pixabay.com

Elfogták a texasi mészárost

Elfogták a texasi mészárost

Elfogták azt a férfit kedden este, aki még péntek éjjel a Texas állambeli Clevelandben öt szomszédjával, köztük egy 8 éves gyerekkel végzett.

Francisco Oropesat Clevelandtől 30 kilométerre egy másik településen fogták el, jelenleg őrizetben van. A San Jacinto megyei ügyész, Todd Dillon kedd esti közlése szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a férfit a szökésben segítette-e valaki. Oropesa a jelentések szerint illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, a hatósági iratok szerint ötször utasították ki, és minden alkalommal sikerült visszajutnia határon.

A megtalálására indított hajszában a hétvége óta a hatóságok 250 embere vett részt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irányításával.

Vasárnap San Jacinto megye vezetése, ahol a gyilkosságok történtek, 55 000 dollárt ajánlott fel a nyomravezetőnek, ezt követően Texas állam kormányzója közölte, hogy az állam további 50 000 dollárt ajánl fel, amit az FBI 25 000 dollárral egészített ki, így összesen 130 ezer dollár (mintegy 45 millió forint) várt arra, aki a hatóságokat nyomra vezeti. Az egyelőre nem derült ki, hogy a férfit lakossági bejelentés alapján fogták-e el. Sajtóértesülések szerint a férfit a határőrség különleges egységének emberei rohanták le, és nem tanúsított ellenállást.

A 38 éves Francisco Oropesa pénteken nem sokkal éjfél előtt jelent meg szomszédai házánál egy puskával, ahol az ott tartózkodó 10 ember közül ötöt – egy 8 éves fiút és egy tizenéves lányt, két felnőtt nőt és egy férfit – halálosan megsebesített.

Az áldozatok mindegyike Hondurasból érkezett az Egyesült Államokba. A tömeggyilkosság előzménye volt, hogy a későbbi áldozatok arra kérték Oropesat. késő este fejezze be a lövöldözést házának udvarában, mert egy kisgyermek is van a otthonukban. A beszámolók szerint Oropesa azt válaszolta, hogy saját házában azt tesz, amit akar. Ezután ment át a szomszéd házba, és követte el a gyilkosságokat. Az áldozatok közül két nőt egy hálószobában találtak, amint testükkel a két gyermeket védelmezték.