A Száthjamangalám rezervátum mintegy 25 tigrisnek ad otthont, nagyjából annyinak, mint a legtöbb nagy indiai tigrisrezervátum – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Ez már a 42. ilyen védett hely a tigrisek számára a dél-ázsiai országban, ahol a legtöbb tigris él a világon. A 705 négyzetkilométer alapterületű védett körzet összeköttetésben áll a környező parkokkal, és ezáltal az egyik legnagyobb összefüggő természetvédelmi terület a tigrisek számára a WWF szerint. A térségben elefántok, leopárdok, hiénák és keselyűk is élnek – olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.
A tigrisek száma mintegy 95 százalékkal csökkent a múlt században, a szakemberek becslése szerint jelenleg csak mintegy háromezer példány él vadon. Kilenc alfajából három már kihalt: a bali tigris az 1940-es években, a kaszpi tigris az 1970-es években, a jávai tigris pedig az 1980-as években tűnt el a Földről.