Az Arafát-hegyen gyűltek össze a mekkai zarándokok

Az Arafát-hegyen gyűltek össze a mekkai zarándokok

189 országból több mint 2 millió fehérbe öltözött muzulmán zarándok gyűlt össze csütörtökön a szaúd-arábiai Arafát-hegyen, hogy ott a mekkai zarándoklat, a háddzs csúcspontján együtt imádkozzanak és meditáljanak.

A hívők jelentős része már az éjszakát is az Arafát fennsíkján töltötte, mások csak hajnalban mászták meg a hegyet. “Mi Mekkából jöttünk, a nagymecsettől a Mína-völgyig gyalog tettük meg az utat, csak azután szálltunk buszra. Minél jobban kifáradunk, Isten annál jobban megjutalmaz bennünket” – mondta egy Egyiptomból érkezett zarándok. A zarándokok egy szíriai csoportja az országban 19 hónapja tartó lázadás zászlaját lengette, s többen Istenhez fohászkodtak, hogy vessen véget Bassár el-Aszad elnök hatalmának.

Az Arafát-hegy azért bír különös jelentőséggel a mekkai zarándokok számára, mert Mohamed próféta ennek a hegynek a lábánál mondta el búcsúbeszédét két héttel halála előtt. Bár a próféta a hegy lábánál szónokolt, a zarándokok – az imámok intése ellenére – csúszós kőlépcsőkön tülekedve próbálnak feljutni a csúcsra. Korábban már előfordult, hogy a hívők agyontaposták egymást a felfelé vezető úton.
Idén eddig nem történt jelentősebb incidens a háddzson. A résztvevők biztonsága érdekében a rendfenntartó erők több mint százezer tagját mozgósították.

Kapcsolódó cikkek