Veres Hilda hozzátette, a február 7-én záruló aláírásgyűjtés után megszámolják és hitelesítik az aláírásokat, és a kampány szervezői nem szeretnék, ha néhány érvénytelen aláíráson múlna a sikerük. Ezért a kampány szervezői továbbra is kérnek mindenkit, aki még nem tette meg, hogy írja alá a kezdeményezést, hiszen minden aláírás számít február 7-ig. Megjegyezte,
eddig 1 124 000 aláírást gyűjtöttek.
Ismertette: vasárnap Spanyolország után a nyolcadik országban, Szlovéniában is összegyűlt az előírt mennyiségű szavazat.
“Ez elképesztő siker”
– mondta, hozzátéve, tovább hajráznak, hogy meglegyen a kilencedik ország is.
Felidézte: a kezdeményezés lényege, hogy az Európában őshonos kisebbségek közvetlenül hozzájuthassanak a kohéziós erőforrásokhoz, amelyek biztosítanák fennmaradásukat, hagyományaik és kultúrájuk megőrzését. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást. Az aláírások gyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanácsnál (SZNT) indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. február 7. lett.