Az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciója által Go Local! címmel szervezett vasárnapi budapesti fórumon Ujhelyi István (MSZP), Niedermüller Péter (DK) és Szanyi Tibor (MSZP), az EP magyar szociáldemokrata képviselői röviden ismertették politikai álláspontjaikat.
Ujhelyi István arról beszélt, hogy az Európai Unió történetében most először történik meg, hogy az EP döntése alapján 7-es cikkelyes eljárás indul egy tagállam ellen. Ebbe a helyzetbe a magyar kormány miatt kerültünk – jelentette ki. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány most hatmilliárd forintból indította el kampányát, amely megpróbálja az embereknek a “valóságot letagadva az Európai Unió álláspontját ferdítve elmondani”.
Ujhelyi István szerint a magyar kormányzat szégyent hoz Magyarországra. Úgy fogalmazott: “Ma az a hazafia, aki tudja, hogy a magyar demokráciát helyre kell állítani, és az európai értékeket elfogadva, az európai szabályokat betartva, az Európai Unió közösségével kell együtt haladni.”
Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító, hétfőtől hatályba lépő rendelkezés jól mutatja, hogyan “rohadt szét ez az ország az elmúlt nyolc év alatt”. A jogszabályt embertelenek és aljasnak nevezve azt mondta: a kormány a legelesettebbekbe, a legnehezebb sorsú emberekbe rúg bele még egyet.
Niedermüller Péter szerint az országban azért ment tönkre a jogállamiság, mert mindig a legszerencsétlenebb embereken csattan az ostor. Az országban tönkremegy, elveszik, megsemmisül az, amely minden társadalom számára a legfontosabb: a szociális kohézió, az összetartozás. Ez az, amit a jogállamiság lerombolása végképp tönkretesz – mondta.
A jogállamiság mellett szerinte elveszett az a politikai kultúra is, amely Európát jellemzi. Az a feladatunk, hogy helyreállítsuk a normális, morális alapon nyugvó politikát – emelte ki.
Szanyi Tibor azt mondta: az ország nagyobbik része tudja, hogy a Fidesz “egy rakás szerencsétlenség, egy mocskos, korrupt banda”. Mégis rá szavaznak, és foglalkozni kell azzal, hogy mi az, ami ennek dacára megtartja ezeket “a brigantikat (…) a hatalomban”.
Szerinte ezek az emberek a politikájukkal “rongálják az emberiség esélyeit”. Már a személyes fogyasztásuk is vérlázító. Ezt a társaságot kellene “eltakarítanunk” – jelentette ki Szanyi Tibor, aki szerint meg kell teremteni azt az erős baloldali magot, amelyre építve a társadalom többi részét is meg tudják szólítani.
A klímaváltozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldaliaknak a “természettel való szolidaritást” is fel kell vállalniuk.
Francesco Ronchi, az S&D-frakció tanácsadója azt mondta, hogy közös gondolkodást kezdeményeznek az európaiakat érintő ügyekről, ezért is rendeztek fórumot Budapesten is. Hangsúlyozta, nem hagyhatják szótlanul a magyar jogrendszer összeomlását.
A népnek joga van megválasztani, hogyan szeretne élni, ezért a demokrácia, a jogrendszer, a jogbiztonság nemcsak távoli elképzelés, hanem az emberek mindennapi életét jelentő valóság – tette hozzá. Azt mondta, a demokrácia nem más, mint szabadon megválasztani például, hogy melyik egyetemre járjunk, milyen újságot olvassunk és ki legyen a párunk.