fotó: pixabay.com

Szlovákiai választások: már szavaznak

Szlovákiai választások: már szavaznak

Megkezdődött a voksolás reggel hét órakor Szlovákiában, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton. Ezt közölte az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója a közmédia Híradójában.

Bartók Csaba a szlovákiai Szepsiből élőben bejelentkezve elmondta, az országban 25 politikai párt, mozgalom, tömörülés állított jelöltlistát, a parlamenti bejutási küszöb Magyarországhoz hasonlóan öt százalék.

A választás egyfordulós, az emberek pártlistákra szavaznak és 150 mandátumot osztanak szét.

Reális esélye a magyarok, illetve a magyar-szlovák vegyespártok közül a parlamentbe jutásra kizárólag az egységes magyar pártnak, a Szövetségnek van, amelyet a kampánycsend előtti utolsó napok felmérései 3,5-5,4 százalék közé mértek. A tudósító úgy fogalmazott, Szlovákiában 2020-hoz hasonlóan kormányváltó hangulat van és magas részvételi arányra számítanak.

“Az előrejelzések szerint a részvétel elérheti a 70 százalékot is, ami azonban a kis pártoknak nem kedvez”

– jegyezte meg.

Ezért mozgósított intenzíven a Szövetség is, hogy a déli régióban megszólítsa a bizonytalan szavazókat annak érdekében, hogy sok év parlamenten kívüliség után legyen hangja a szlovák törvényhozásban a leszakadó, magyarok által lakott régióknak is.

“Parlamentbe jutásuk esetén a magyarok fontos résztvevői, stabil tényezői lehetnek a kormánykoalíciónak”

– tette hozzá a tudósító Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét idézve: “minden voksra szükség van”.

Kapcsolódó cikkek