Orosz-ukrán háború: már a kínaiak is menekülnek Ukrajnából

Orosz-ukrán háború: már a kínaiak is menekülnek Ukrajnából

Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából. Erről számolt be kedden internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A kijevi kínai nagykövetség szervezésében hétfőn mintegy 600 kínai diákot szállítottak közúton Moldovába Kijevből és Odesszából. Kedden további ezer kínai állampolgárt evakuálnak majd, őket is Ukrajnával szomszédos országokba utaztatják.

“A kínai nagykövetség hétfőn felhívásban tájékoztatta az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy Ukrajna egyes szomszédjai”

– köztük Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – segítséget ad az Ukrajnából érkező kínaiaknak, egyebek mellett lehetővé téve számukra ideiglenesen a vízummentes belépést.

A Global Times információ szerint eddig már több mint hatezer kínai állampolgár regisztrált a nagykövetségen az evakuálásra.

A lap egy korábbi cikke szerint Ukrajnában mintegy hatezer kínai állampolgár tartózkodik.

A kínai nagykövetség pénteki felhívásában még különjáratok indítását tervezte a menekítésére, ám a helyzet gyors romlására tekintettel többféle evakuálási tervet is kidolgozott. A kínai vezetés elutasította az “invázió” megjelölést az orosz katonai akció leírására, és a nyugati világgal ellentétben nem ítélte el az orosz hadműveletet. Peking mindazonáltal több alkalommal mérsékletre intette a feleket a helyzet további romlásának elkerülése érdekében, és a tárgyalásos megoldást sürgette.

Kapcsolódó cikkek