Azt már tudjuk, hogy Magyarországon keresztül utaztak a terroristák

Azt már tudjuk, hogy Magyarországon keresztül utaztak a terroristák

Najim Laachraoui részt vett a párizsi terrortámadásokbanAzonosítottak egy fiatalembert, aki tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését. Ezt közölte nyilatkozatában a belga főügyészség hétfőn.

A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Magyarországon keresztül Belgiumba. A főügyészség nyilatkozata szerint a gyanúsított egyike azoknak, akiket a pénteken elfogott Salah Abdeslam bérelt autóval Magyarországról Belgiumba szállított. Autójukat szeptember kilencedikén ellenőrizték az osztrák-magyar határnál, ahol – mint később kiderült – az utasok hamis személyazonosító okmányt mutattak fel. A DNS-vizsgálatok eredménye szerint Najim Laachraoui hamis iratokkal, Soufiane Kayal néven bérelte azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanószerkezetek.

Kapcsolódó cikkek