Sclerosis multiplexes betegek néztek szembe önmagukkal

Sclerosis multiplexes betegek néztek szembe önmagukkal

Mintegy kétszáz SM-es vett részt Gyulán az Országos SM Napon, ahol egy vándorkiállítás is elindult, amely bemutatja miként élnek a gyógyíthatatlan SM betegek ma Magyarországon.

“Alapvetően azon múlik egy SM beteg sorsa, hogy az agy, illetve az idegrendszer hol és milyen mértékben károsodik. Ezen dől el, hogy valaki hosszan együtt élhet-e önállóságát megőrizve az SM-mel vagy gyors leépülés és kiszolgáltatottság fenyegeti. Amint Furcsa Józsefné, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegek Szövetségének elnöke elmondta, mintegy 8 ezer SM beteg él idehaza. Igyekeznek minél többeket bevonni az országszerte működő helyi klubokba, egyesületekbe, mert több programhoz és segítő szolgáltatáshoz hozzájuthat az, aki tagja civil sorstársközösségnek.

Gyulán mutatták be a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítványnál meghirdetett Országos SM Fotópályázatra beérkezett képekből összeállított fotókiállítást is.

B. Papp László programmenedzser elmondta, 42 pályázó 183 képéből válogatták ki a kiállítás anyagát. A pályázatra érkezett alkotásokon túl Zsolnai Péter fotós SM betegekről készült fotósorozatait is kiállították. A tárlat célja, hogy az érintetteket betegségük felvállalására, a társadalmat pedig szolidaritásra ösztönözze. A fotók egy vándortálat keretében eljutnak az ország más városaiba is, a tervek szerint legközelebb Szolnokon lesznek láthatók” – írták a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány a közleményében.

Kapcsolódó cikkek