Már írtják a szúnyogokat

Már írtják a szúnyogokat

A Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán, a Tisza-tónál, Békés megyében a Körösök mentén, a Duna Baranya megyei szakaszán, a Balatonnál és a Velencei-tónál, mintegy ötezer hektáron folytatódik a héten a szúnyoglárvák irtása. Erről beszélt a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn.

Mukics Dániel közleményében emlékeztetett, az elmúlt héten a Tisza Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán folytattak biológiai szúnyoggyérítést.

“Jelenleg is tart a csípőszúnyogok főbb élőhelyeinek feltérképezése a Duna, a Tisza, a Dráva és a Kőrösök teljes magyarországi szakaszán, így egyre pontosabban és hatékonyabban lehet alkalmazni a biológiai módszert”

– tette hozzá.

“A szúnyoglárvák nemcsak a tavak és folyók mentén fejlődnek, hanem bármilyen vízben”

– tette hozzá, felhívva a figyelmet arra, hogy ezért is fontos a ház körüli tenyészőhelyek megszüntetése.

Célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti edényekből, virágcserepekből néhány naponta kiönteni az esővizet, az esővízgyűjtő hordókat pedig szúnyoghálóval lefedni.

“Továbbá érdemes a ház körül található vízelvezető árkokat rendben tartani, hiszen ha nem áll meg benne az esővíz, szúnyogok sem fejlődnek ki benne”

– írta a szóvivő.

Kapcsolódó cikkek