forrás: pixabay.com

Elkezdődött a téli időszámítás

Elkezdődött a téli időszámítás

Vasárnap kezdődött a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állították át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érintett.

A belföldi forgalomban egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárták az óraigazítást. Az érintett vonalak között volt a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakasz. Több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ért az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity (München).

Hajnalban a legtöbb budapesti éjszakai buszjárat, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, 2 és 3 óra között a téli és a nyári időszámítás szerint is jártak.

A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indultak el 2 és 3 óra között. Néhány vonalon – jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál – egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változott – hívták fel a figyelmet. Aki ezen járatok (918-as, 922B, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es) valamelyikével utazott, a BKK oldalán tudta ellenőrizni a változásokat.

Kapcsolódó cikkek