A magyar sör a menő

A múlt évben 2 százalékkal növekedett a söripar belföldi értékesítése, erősödött a prémium sörök forgalma, ugyanakkor folytatódott a gazdaságos árkategóriájú sörök térnyerése is. Ezt mondta a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSz) igazgatója az MTI-nek.

Schillinger Attila hozzáfűzte, 2013-ban nagyrészt az év eleji jövedékiadó-emelés hatására, 4,45 százalékkal csökkent a belföldi sörértékesítés. A visszaesés mintegy felét sikerült az ágazatnak ledolgoznia a tavalyi növekedéssel. Jelezte, a szövetség tagjai a közteherviseléshez adók és járulékok formájában több mint 66 milliárd forinttal járultak hozzá. A jövedéki adó ezen belül  37 milliárdról 38,7 milliárd forintra nőtt egy év alatt. A legnagyobb magyar sörgyárak ugyanakkor tavaly 6,4 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre. Az igazgató szerint a magyar sörgyáraknak felemásra sikerült a tavalyi sörszezon. Az időjárás ugyanis nem kedvezett a sörfogyasztásnak. A hűvös nyár miatt elmaradt a kiugró forgalom, de a piaci összkép mégsem lett borús. 

A Magyar Sörgyártók Szövetsége jóvoltából közölt sörpiaci mutatók szerint tavaly együttesen 6,2 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt. (az MSSz tagjai) és a Pécsi Sörfőzde Zrt. Ebből 5,8 millió hektoliter sör fogyott itthon, 2 százalékkal több, mint az előző évben.  
Ezen belül csaknem 23 százalékkal nőtt a prémium sörök forgalma, amiből százezer hektoliterrel fogyott több, mint 2013-ban. Tovább erősödött a gazdaságos árkategóriába tartozó sörök forgalma, 5,7 százalékkal. Csökkent ugyanakkor a szuper prémium kategória értékesítése, 9 százalékkal. A  középkategóriás termékek forgalma 4 százalékkal volt kevesebb a 2013. évinél.  

“A 2013-as jövedékiadó-emelést követően tavaly kezdett magára találni a magyar sörpiac. Az idén óvatosan optimisták vagyunk a növekedési lehetőségeket illetően, feltéve hogy folytatódik a gazdasági konjunktúra, és sikerül kiszámítható és tervezhető szabályozási környezetet teremteni a söriparnak a kormányzattal való együttműködés során” – mondta az igazgató.
 Emlékeztetett, a magyar söripar 1687 munkavállalót foglalkoztatott tavaly. Ez megfelel a 2013-as szintnek. Az iparág közvetetten, beszállítóin és kereskedelmi, vendéglátó, valamint logisztikai partnerein keresztül további 25 000 munkahelyet tart fenn. Megemlítette, a sörgyártók “csúcsra járatták” az önkéntesen kiépített csomagolás-visszagyűjtő programjaikat. Betétdíj ellenében a sörösüvegek több mint 90 százalékát váltották vissza a fogyasztók. A kereskedelmi egységekbe országosan kihelyezett 180 visszaváltó automatával pedig 100 millió alumínium dobozt hasznosítottak újra. Ez a teljes hazai kibocsátás több mint 18 százaléka.

A tervekről szólva az igazgató elmondta, a Magyar Sörgyártók Szövetsége az idén első ízben tervez a sörpiac bővítésére és a sörkultúra elmélyítésére irányuló fogyasztói kampányt. Gyors ütemben fejlődik ugyanis a modern magyar gasztronómia. A sör izgalmas része lehet ennek a fejlődésnek; köszönhetően az állandó innovációnak, amelyet a magyar söripar és kézműves sörgyártás együtt képvisel.
Emellett a sörszövetség  tagjai immár hagyományosan a nyári fesztiválok legjelentősebb támogatói között vannak. Ezeken az eseményeken is hangsúlyt kap majd a kulturált, felelős alkoholfogyasztás, valamint a környezet védelme a csomagolások visszagyűjtésével – mondta Schillinger Attila.

Kapcsolódó cikkek