illusztráció, fotó: pixabay.com

Több gyerek született

Több gyerek született

Júniusban 583-mal több gyerek született, mint tavaly ilyenkor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Facebook-oldalán, a Központi Statisztikai Hivatal adatait ismertetve.
Novák Katalin kiemelte, hogy idén minden hónapban több gyerek született, mint az előző évben, továbbá csökkent a népességfogyás és nőtt a gyerekvállalási kedv.

A bejegyzéshez csatolt képen az olvasható: 2020 első fél évében 44 250 gyermek született, 2291-gyel, 5,5 százalékkal több, mint 2019. azonos időszakában. Idén júniusban 7679 gyermek jött világra, 8,2 százalékkal több, mint tavaly ugyanekkor.

Jó látni, hogy Magyarországon egyre többen mernek családot alapítani – írta, hangsúlyozva: ehhez a kormány évről-évre több segítséget ad.

Egy év alatt százezer házaspár kapott babaváró támogatást, 28 ezer család igényelte a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) pedig az elmúlt öt évben több mint 600 ezer ember otthonhoz jutását segítette – közölte.

“Azért dolgozunk, hogy Magyarországon jó legyen élni, dolgozni, családot alapítani, gyereket nevelni”

– fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó cikkek