illusztráció, fotó: pixabay,com

Családbarát szülészetet alakítanak ki Zalaegerszegen

Családbarát szülészetet alakítanak ki Zalaegerszegen

A szülőszobák és a kórtermek felújításával és átalakításával családbarát szülészetet alakítanak ki a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, hogy az anyák, a gyerekek és a családtagok is emberibb, természetesebb és biztonságos környezetben tartózkodhassanak. Ezt közölte a kórház főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Halász Gabriella elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumától csaknem 161 millió forintot nyertek a gyermekágyas – benne a koraszülött – részleg és a szülőszobák felújítására, új eszközök beszerzésére.

Felidézte, hogy az intézmény Magyarországon az elsők között lett bababarát kórház, de ehhez képest is jelentős ugrás a jövő év júniusára befejezni tervezett átalakítás.

“Emberibb, a 21. századnak megfelelő” körülmények között lehetnek majd együtt az anyák és a csecsemők, valamint akár a családtagjaik is – jelezte.

Vajda György, a szülészet-nőgyógyászat osztályvezető főorvosa elmondta: évente mintegy 1300 gyermek születik a zalaegerszegi kórházban. A szülések többségében komplikációmentesen jönnek világra a csecsemők, de az esetek egy részében szükség van a kórházi környezetre, amit ezzel a beruházással szeretnének úgy átalakítani, hogy az családbarát legyen.

Gárdos László, a gyermekosztály főorvosa ehhez azt is hozzáfűzte, hogy a zalaegerszegi már most is azon kevés kórházak egyike, ahol a koraszülött, 1500 grammnál kisebb súlyú csecsemőkkel is egy szobában lehetnek az édesanyák. Fontos, hogy ezt a környezetet is modernizálják, illetve lehetővé váljon, hogy a több hónapos tartózkodás idején akár az apák is bent lehessenek.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a kormányzati szándék szerint szeretnék növelni Magyarországon a születendő gyerekek számát, amihez szorosan hozzátartozik, hogy a kórházakban is 21. századi körülmények fogadják a kismamákat.

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy az aprófalvas, elöregedő megyében nagy kihívás, hogy növekedjen a születések száma, ehhez pedig szükség van arra a környezetre, ahol anyagilag és egészségügyi szempontból is biztonságban érezhetik magukat az emberek.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arról tett említést, hogy a zalai megyeszékhelyen 2016-ban volt egy forduló, azóta kisebb mértékben ugyan, de újra folyamatosan növekszik az újszülöttek száma.

Kapcsolódó cikkek