fotó: pixabay.com

Cseh elnökválasztás: Petr Pavel győzött

Cseh elnökválasztás: Petr Pavel győzött

A nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást a cseh statisztikai hivatal jelentése szerint, amit az összes szavazókörzetben leadott és összeszámlált szavazatok alapján állítottak össze.
Petr Pavel kapta a voksok 58,32 százalékát, míg Andrej Babis 41,67 százalékot kapott.

A választási részvétel meghaladta a 70 százalékot, ami új rekordot jelent. Pavel mintegy 3,4 millió szavazatot kapott, míg Babis egymillióval kevesebbet. Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött – jelentette ki Petr Pavel első sajtótájékoztatóján a prágai Karlínban.

“Kész vagyok szolgálni ezeket az értékeket annak érdekében, hogy visszatérjenek a Hradzsinba és egész cseh társadalomba”

– nyilatkozta Petr Pavel, majd hozzátette, nem lesz könnyű, de nem lehetetlen. Szerinte ez a választási eredmény az első lépés ehhez a politikához. Hangsúlyozta, szeretné egyesíteni a jelenleg megosztott cseh társadalmat a problémák megoldása érdekében. Tevékenységemben nem azt fogom keresni, miért nem megy valami, hanem azt, hogyan lehet megoldani a problémákat – szögezte le a megválasztott új cseh államfő. Andrej Babis volt kormányfő elismerte választási vereségét és gratulált Pavelnek. Babis felszólította híveit, hogy fogadják el az államfőválasztás eredményét, míg Pavelt arra kérte, hogy csillapítsa le a társadalomban uralkodó indulatokat.

“Szeretném megkérni, legyen az összes állampolgár elnöke, és foglalkozzon a problémáikkal”

– mondta a volt kormányfő. Szerinte az elnökválasztás azt is megmutatta, hogy ANO mozgalom, amit ő vezetett, megerősödött. Felszólította a lakosságot, hogy a két év múlva esedékes parlamenti választásokon támogassák az ANO-t. Petr Fiala cseh miniszterelnök sajtóértekezleten nyilvánosan gratulált Pavelnek a sikerhez. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Pavel sikere a polgári értékek győzelmét jelenti. Fiala másfelől bírálta Milos Zeman államfőt és Andrej Babist, akik szerinte megosztják a cseh társadalmat.

Milos Zeman cseh államfőt meglepte a választás eredménye, elsősorban Petr Pavel nagyarányú győzelme.

“Számoltam vele, hogy Pavel megnyerheti a választást, de azzal nem, hogy a különbség ilyen magas, 16 százalékos lesz”

– jelentette ki Zeman a Frekvence 1 kereskedelmi rádiónak nyilatkozva.

“Azt kívánom Pavelnek, hogy legyen jó elnöke Csehországnak”

– tette hozzá az államfő, akinek második mandátuma március elején jár le. Petr Pavel győzelmével Csehországban megerősödött a demokrácia, visszatért a remény, amely megmutatta, hogy a tisztesség és az igazmondás olyan értékek, amelyek győzni tudnak – jelentette ki a tábornok sajtóértekezlete után a Karlínban Zuzana Caputová, szlovák államfő, aki személyesen gratulált Pavelnek a sikerhez.

Kapcsolódó cikkek