fotó: pixabay.com

Több százezer embernek lehet új lakásbiztosítása

Több százezer embernek lehet új lakásbiztosítása

A Netrisk online biztosításközvetítő szerint négyszázezren is lecserélhetik lakásbiztosításukat a márciusi lakásbiztosítási kampányban, és 50 százalékuk új biztosítóval lép majd kapcsolatba.

A társaság hétfői közleményében kiemelte: a lakásbiztosításoknál az évforduló mindig fontos mérföldkő az indexálás miatt. A biztosítási díjak számos szerződés szerint az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek, ez pedig most majdnem 18 százalékos díjemelést jelentene.

“Az idei év különleges a lakásbiztosítási piacon, mert az eddigi szabályozás megváltozik. Az adott lakásbiztosítási szerződés évfordulója mellett márciusban is fel lehet mondani a meglévő szerződést, és minden egyéb kötelezettség nélkül lehet másikat kötni”

– idézte fel a Netrisk.

A márciusi váltási lehetőség a lakásbiztosítási díjakra is kedvező hatással lehet. Várhatóan átlagosan 6-10 százalékkal olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, miközben a szolgáltatások tartalma jelentősen bővülni fog – közölte online biztosításközvetítő.

A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy érdemes átnézni a lakásbiztosításokat.

Sok régebbi biztosításnál már vannak kedvezőbb feltételekkel köthető konstrukciók, másrészt egy esetleges kár esetén gondot jelenthet, ha az ingatlan jelenlegi piaci áránál alacsonyabb értékre szól a biztosítás. Az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek.

Kapcsolódó cikkek