Ne felejtse el átnézni az adóbevallást

Ne felejtse el átnézni az adóbevallást

Az adóhatóságnál elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani. Erre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-án automatikusan bevallássá válik. A NAV eSZJA-portálján már március 15. óta elérhetőek a bevallási tervezetek.

“Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyva be is küldhetik. A portált a NAV honlapjáról a legegyszerűbb felkeresni”

– írják a közleményben.

Azoknak, akiknek tavaly ingatlan-bérbeadásból volt bevételük, most kell számot adniuk a jövedelmükről. A bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, a másik 10 százalékos költséghányad alkalmazása.

“A jövedelem megállapítással kapcsolatos bővebb tájékoztató elérhető a NAV honlapján, a 10-es számú információs füzetben”

– közölte a NAV.

Akik tavaly ingatlant adtak el, azoknak hasznos segítséget nyújt a befizetendő adó kiszámításához a NAV oldalán található kalkulátor és a 9-es számú információs füzet.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak – ha kiegészítik, pontosítják a tervezetüket – fontos, hogy mentsék a módosítást és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz. Akik papíron adják be bevallásukat – akár személyesen az ügyfélszolgálaton, akár postán – azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen – tájékoztatott az adóhivatal.

Kapcsolódó cikkek