Indul a tízmilliárd forintos keretösszegű Építő-5 program

Indul a tízmilliárd forintos keretösszegű Építő-5 program

Hétfőtől nyújthatók be a támogatási kérelmek az újraindítási akcióterv részét képező, több mint tízmilliárd forint keretösszegű Építő-5 programra. Ezt közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A közleményben Schanda Tamást, a minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát idézve azt írták, hogy a kormány ötödik alkalommal írja ki a programot, amely az építőipari vállalkozások technológiai fejlesztéseihez, gépbeszerzéseihez, újraiparosítást szolgáló beruházásaihoz biztosít vissza nem térítendő támogatást, javítva a cégek működési hatékonyságát és termelékenységét.

“A programra idén 10 milliárd forintot fordítanak, ezzel is enyhítve a koronavírus-járvány negatív hatásait”

– emelte ki az államtitkár, aki szerint az építőipar továbbra is jelentős hatást gyakorol a munkaerőpiacra: az elmúlt évtizedben 90 ezerrel nőtt az ágazatban foglalkoztatottak száma.

Hangsúlyozta, a kormány ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a szektor mikro-, kis- és középvállalkozásai folytathassák a korszerű technológia bevezetését, a hatékonyság növelését eredményező beruházásokat.

A közlemény szerint a programban a magyarországi székhelyű, telephelyű vagy fióktelepű mikrovállalkozások legalább 8 millió és legfeljebb 50 millió, a kis- és középvállalkozások pedig minimum 25 millió és maximum 400 millió forint értékben igényelhetnek támogatást. A támogatáshalmozás szabályainak figyelembevételével azok a vállalkozások is pályázhatnak, amelyek ezt már a program korábbi, 2018-as és 2019-es kiírásában megtették.

“A kérelmek a forrás másfélszeresét meghaladó támogatási igény beérkezéséig, de legkésőbb március 5-ig nyújthatók be elektronikusan”

– tették hozzá.

“Az építőipar termelése 2010 óta csaknem 70 százalékkal bővült. Az újraindítási akcióterv fejlesztései és egyéb intézkedései is – köztük a lakásépítés 5 százalékos áfája és a felújításokhoz kínált kedvezményes hitel – új lendületet adhatnak az ágazatnak”

– olvasható a közleményben.

A program részletes információi a pályázatkezelő honlapján olvashatók.

Kapcsolódó cikkek