Csath Magdolna: nő a foglalkoztatás és a beruházás

Csath Magdolna: nő a foglalkoztatás és a beruházás

A piaci szférában nő a foglalkoztatottak száma, a kormány támogatja a munkavállalók közszférából cégek felé áramlását. Ezt mondta a neves közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A munkaadók nem mindig találják meg a munkaerő-piacon, amire szükségük van, ugyanakkor nincsenek kevesen, akik nem tudnak elhelyezkedni.

“Ennek egyik oka, hogy az adott régióban nincs munkalehetőség, a másik, hogy az állást keresőnek hiányzik a rendelkezésre álló munkahelyek betöltéséhez szükséges képzettsége”

– magyarázta a szakember.

“Szerencsés lenne, ha az átképzésekben az állam mellett a vállalati szektor is szerepet vállalnia”

– tette hozzá.

A beruházások harmadik negyedévi, előző év azonos időszakához képest több mint 20 százalékos növekedése kapcsán a közgazdász arra hívta fel a figyelmet:

főleg az állami és ingatlanberuházások nőttek.

A beruházások regionális megoszlását tekintve Budapest vezet, ugyanakkor jelentősen le vannak maradva azok a területek, ahol a munkanélküliség magas, mint például Észak-Magyarország – figyelmeztetett Csath Magdolna.

Kapcsolódó cikkek