Állami többletforrást kap az Alföldvíz Zrt.

Állami többletforrást kap az Alföldvíz Zrt.

Több mint 602 millió forintos állami többletforrást kap még az idén az Alföldvíz Zrt., amit részben béremelésre, részben veszteségrendezésre fordíthat. Ezt közölte a társaság vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.

Nagy László elmondta, októberig visszamenőleg 12 százalékkal emelik meg a dolgozóik bérét, erre idén 165 millió forintot fordítanak a 602,8 millió forintból, amelyet Békéscsaba város önkormányzata kap meg címzett támogatásként. A vezérigazgató az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a december eleji, online közgyűlésen döntés született arról, hogy a mintegy 271 ezer részvényüket 14 ezer forintos névértékről 4 ezer 600 forintra csökkentik, ezáltal megtörtént a 3,8 milliárd forintos alaptőke leszállítása 1,25 milliárdra; és bevonták 555 darab saját részvényüket is.

Kapcsolódó cikkek