Ezt várják február 14-ére az elemzők

Ezt várják február 14-ére az elemzők

Eltérően ítélik meg az elemzők a kereskedés várható tendenciáját a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a csütörtöki kereskedésben.

Wolf Martin, a KBC Equitas elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár a globális tőzsdei mutatók alapvetően kedvezőek, ezt nem feltétlen követheti majd a BUX-index. Az KBC Equitas elemzője a csütörtöki kereskedésben jelentősebb elmozdulást nem, inkább kisebb korrekciót vár. Megjegyezte, a Mol jó formában van, akár tarthatja is az árfolyamát.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy enyhén pozitív emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés. Az OTP szerdán lefelé mozdult az 50 napos mozgóátlagáról, a 11 150 forintnál húzódó támasz letörése esetén komolyabb tér nyílhat az emelkedésre. A Mol folytathatja az utóbbi két nap jó szériáját, a Magyar Telekomtól nem vár érdemi elmozdulást.

“A Richter sem tudott felkapaszkodni az 50 napos mozgóátlaga fölé, amennyiben csökkenne az 5500 forintnál húzódó támasz, úgy 5300 forint lehetne a következő megálló a gyógyszercégnek”

– mutatott rá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,91 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 40 221,18 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 46 forinttal, 1,42 százalékkal 3284 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,40 százalékkal 469,50 forintra nőtt, forgalma 305 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,48 százalékkal 5510 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek