Ez várható a tőzsdén október 7-én

Ez várható a tőzsdén október 7-én

Enyhe negatív korrekcióval, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán ezt a kedd este elromlott nemzetközi befektetői hangulattal indokolta az MTI-nek küldött kommentárjában.

Kedden az OTP 10 000 forinton zárt, ami meghatározó technikai és lélektani ellenállási szintet jelent. Amennyiben sikerülne átlépni az említett szintet, 10 400 forint közelében adódna a következő fontosabb szint, míg támasz továbbra is 9500 forintnál húzódik.

“A Mol jegyzése továbbra is az 1650-1700 forintos sávban mozog, amelyik irányba szignifikánsan kilép, arra minimum 50 forintos elmozdulás várható. A Richter a 6400-6800 forintos tartományban, míg a Magyar Telekom a 355-370-es szintek között mozoghat”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,44 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 33 651,55 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,24 százalékkal 1671 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,52 százalékkal 10 000 forintra erősödött, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 361 forintra esett, forgalma 16,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6555 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek