Ez történhet a tőzsdén január 17-én

Ez történhet a tőzsdén január 17-én

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfői előrejelzésében kiemelte, a nemzetközi befektetői hangulat enyhén pozitív. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 17 500, majd 17 200 forintnál húzódnak támaszok, míg 18 000 forintnál található az ellenállás. A Mol jegyzésében a 2650 forintos, majd a 2600 forintos támaszra érdemes figyelni a következő napokban. A Richter is korrigál, 8600, majd 8500 forintnál húzódnak támaszok, a Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 410-420 forintos sávban mozoghat.

Felidézte, hogy pénteken folytatódott a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, estek az árfolyamok. Hozzátette, hogy a BUX index grafikonján 52 000 pont felett húzódik fontos támasz.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1060,26 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 52 675,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző záráshoz képest. A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,27 százalékkal 2652 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 605 forinttal, 3,32 százalékkal 17 610 forintra esett, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 417 forinton állt, forgalma 161,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,03 százalékkal 8645 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek