fotó: pixabay.com

Ez történhet a magyar piacon november 14-én

Ez történhet a magyar piacon november 14-én

Mérsékelt emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Józsa Bence a kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama előtt a 10 ezer forintos, majd a 10 292 forintos szint jelenti az ellenállást, támasz 9500 forintnál látható. A Mol árfolyamában 2600 forintnál támasz, míg 2700 forint közelében ellenállás húzódik. A Richternél a 8500 forintos szint lehet az ellenállás. Az elemző szerint a Magyar Telekom pedig a 330 forintos szintet célozhatja meg. Arra is kitért, hogy a HSBC 18 ezer forintról 18 800 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 534 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel 43 698,34 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2622 forintra csökkent, 672,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 345 forinttal, 3,57 százalékkal 10 005 forintra erősödött, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 2,04 százalékkal 324,50 forintra nőtt, forgalma 125,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8310 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek