Józsa Bence a kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamát a 10 500 forintos szint támaszthatja, míg 11 ezer forintnál ellenállás húzódik. A bankpapír ára hétfőn 150 forinttal, 1,39 százalékkal 10 650 forintra csökkent, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama a 2841 forintos ellenállást célozhatja meg, előző nap az árfolyam 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2788 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az elemző szerint a Richter kurzusa a gyorsjelentés után folytathatja a lejtmenetet, amit a 7500 forintos szint állíthat meg először. Hétfőn a Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,84 százalékkal 7640 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. Arra is kitért, hogy kedden tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a Richter: 224 milliárd forint bevételt ért el a gyógyszeripari vállalat, amely 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és 1 százalékkal felülmúlja a konszenzust. A negyedéves üzleti eredmény negatív lett a megemelkedett költségek, és az extraprofitadó miatt. Az adózott eredmény 40 milliárd forint veszteséget mutatott a 45 milliárd forint pénzügyi veszteség miatt. Hozzátette, a Magyar Telekom árfolyama 390 és 400 forint között alakulhat, miután előző nap az árfolyam 7,0 forinttal, 1,74 százalékkal 396 forintra esett, 112,7 millió forintos forgalomban.
Ez történhet a magyar piacon február 28-án
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint; hétfőn 328,08 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 44 940,03 ponton zárt a BUX.
2023-02-28