fotó: pixabay.com

Ez lehet a tőzsdén ezen a hétfőn

Ez lehet a tőzsdén ezen a hétfőn

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kommentárjában jelezte, hogy új csúcsra törhet a BUX index. Felidézte, hogy a hazai részvényindex történelmi maximuma 44 407 pontnál található, a következő napokban megpróbálkozhat az áttörésével a mutató.

A szakértő szerint a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni az OTP mozgására, 15 000 forintnál húzódik a nemrég beállított csúcs. Hozzátette azt is, hogy a JPMorgan 17 000 forintról 17 500 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, a bankház ajánlása továbbra is felülsúlyozás.

A Mol árfolyamában 2800 forintnál található támasz, és 2900-2920 forint között ellenállási zóna. A Richter ismét lefelé fordult, az elemző szerint az 5800 forintnál található támaszra érdemes most figyelni. Jelezte azt is, hogy a társaság folytatta sajátrészvény-vásárlásait, a bejelentések szerint csütörtökön és pénteken 5-5 ezer darab részvényt vásároltak, az átlagár 5908 és 5855 forint volt. A Magyar Telekom esetében nem történt érdemi változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyammozgását – közölte kommentárjában Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,43 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 44 207,50 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt.

A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2872 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,13 százalékkal 14 900 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 440 forintra emelkedett, forgalma 189,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,10 százalékkal 5830 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek