fotó: pixabay.com

Ez lehet a tőzsdén december 16-án

Ez lehet a tőzsdén december 16-án

Emelkedésre számít hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán a kommentárjában azt írta, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így nyitást követően ismét a vevők lehetnek többségben. Az OTP 15 850 forintnál állított be új csúcsot, majd napon belül negatív korrekció indult pénteken. Fontos támasz 15 200 forint környékén húzódik.

A Mol továbbra is hektikusan mozog, pénteken sikerült ugyan a 2900 forintos szint felett zárnia, de 2950 forintnál máris ott a következő meghatározó ellenállás.

Közölte, hogy a Richter árfolyama jelentősen emelkedett, a 6035 forintos ellenállást már csütörtökön áttörte, pénteken pedig 6200 forint felett zárt. Amennyiben sikerül a következő napokban a szint felett maradnia, a következő fontosabb szint 6500 forintnál adódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek között mozog – írta.

A forint árfolyama tovább erősödött pénteken, a kedden délután esedékes kamatdöntő ülés közleménye, és az esetleges sajtótájékoztatón elhangzottak befolyásolhatják majd érdemben a forint árfolyamát.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,47 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 45 760,15 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,65 százalékkal 15 600 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki. A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2906 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 290,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,22 százalékkal 6210 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek