Csökkenésre számítanak az elemzők február 15-én

Csökkenésre számítanak az elemzők február 15-én

Negatív nyitást és csökkenést jeleznek előre az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a pénteki kereskedésben.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek felidézte, hogy csütörtökön lefelé fordultak a piacok egyrészt a gyenge amerikai kiskereskedelmi adatok, másrészt a kedvezőtlen német növekedési számok miatt.

“Az ázsiai piacokon profitrealizálás figyelhető meg és újra előtérbe kerültek a növekedési félelmek”

– jegyezte meg.

Az elemző szerint, miután a határidős indexek nemzetközi szinten negatív nyitást vetítenek előre, a BÉT-en is mínuszokra lehet számítani. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elemezésében kiemelte, hogy kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdét.

A vezető részvények közül a Richter árfolyama meghatározó támaszt tört le, a következő említésre méltó szint 5330 forint közelében húzódik – mutatott rá.

“Az OTP esetében ismét a 11 200 forintos támasz kerülhet fókuszba”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,53 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 39 898,65 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt. A Mol 4 forinttal, 0,12 százalékkal 3280 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 320 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 0,96 százalékkal 465 forintra gyengült, forgalma 174,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 2,18 százalékkal 5390 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek