A vezető részvények emelkedésére számítanak az elemzők

A vezető részvények emelkedésére számítanak az elemzők

A vezető részvények emelkedését várják a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője hangsúlyozta, hogy a hétfői kereskedésben újabb történelmi rekordot ért el a BUX 40 010 pontnál, hétfő este és kedd reggel pedig több olyan kedvező hír is érkezett, amely a vezető részvényeket érintheti. 

Az elemző a vezető részvények közül a Mol és az OTP emelkedését várja kedden, de – mint fogalmazott – erősödhet a Richter is. 

 

Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője nem vár lényeges elmozdulást a Budapesti Értéktőzsdén kedden. Úgy véli, hogy a vezető részvények közül a Richtert övezheti a legnagyobb érdeklődés a reggel bejelentett kizárólagos licenc- és értékesítési szerződésnek köszönhetően, amit a Prima-Temppel kötöttek.

Kiemelte, hogy a tőzsde számára kedden a legfontosabb esemény az Eurostat euróövezetről és az EU harmadik negyedévi GDP-növekedéséről szóló előzetes becslése, valamint a szeptemberi munkanélküliségi ráta és az októberi fogyasztói árindex közlése lehet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,09 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 39 881,22 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol 34 forinttal, 1,06 százalékkal 3245 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 910 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 171,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 24 forinttal, 0,36 százalékkal 6629 forintra nőtt, a részvények forgalma 930,0 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek