forrás: pixabay.com

A Mol húzta fel a BUX-ot

A Mol húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,95 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 41 771,13 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett, a Mol erősödése húzta fel a BUX-indexet. Az elemző szerint a Mol árfolyamának emelkedése azzal magyarázható, hogy a jövő heti gyorsjelentésre kezdtek már “spekulálni” a befektetők. A Richter 0,95 százalékos, illetve a Magyar Telekom 1,74 százalékos gyengülése mögött negatív korrekció állt. Egyúttal jelezte, nem érkeztek fontosabb hírek a vezető részvényekkel összefüggésben. Varga Zoltán arra is kitért, hogy az amerikai gazdaság technikai recesszióba került, ugyanis a második negyedévben is gazdasági visszaesést mértek.

A kedvezőtlen amerikai GDP adat hatására gyengült a dollár, ami általában jót tesz a feltörekvő piaci devizáknak, így a forint is erősödni tudott.

A Mol 50 forinttal, 1,77 százalékkal 2880 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 4 forinttal, 0,05 százalékkal 7906 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,74 százalékkal 310 forintra csökkent, forgalma 211,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,95 százalékkal 8380 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3686,86 ponton zárt csütörtökön, ez 21,66 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek