elemző, forrás: pixabay.com

Ez történhet a magyar piacon augusztus 28-án

Ez történhet a magyar piacon augusztus 28-án

Kisebb mozgással indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután kedden minimális csökkenéssel zárt a BUX, de sikerült a 73 000 pontos szint felett stabilizálódnia.

A BÉT részvényindexe, a BUX 151,76 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel 73 315,37 ponton zárt kedden. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül továbbra is pozitív az OTP technikai képe, 18 770 forintnál látható ellenállás, míg 18 250 forintnál támasz. Kedden az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 550 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Richternek sikerült a támaszok felett zárnia kedden, így itt is felfelé mutat a kép a szakértő szerint, a következő ellenállási zóna 10 800-11 000 forint között látható, míg 10 560 forintnál fontos támasz van. A gyógyszerpapír árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 740 forintra erősödött, forgalma 2,3 milliárd forintot ért el kedden. A Mol támaszt tört át, így a 2740 forintos szint már ellenállást jelent, a következő támasz pedig 2700 forintnál húzódik. A részvény 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2710 forintra gyengült kedden, 2,8 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom is támasz alá került, a következő fontos szintek 1020, majd 1000 forintnál húzódnak. Kedden a papír árfolyama 18 forinttal, 1,73 százalékkal 1024 forintra gyengült, forgalma 337,4 millió forint volt.

Kapcsolódó cikkek