fotó: pixabay.com

Egyre több a magyar védjegy Európában

Kifejezetten jól szerepelnek a magyar cégek az európai uniós védjegyek területén, közülük még a Richter Gedeon és a Zwack Unicum aktivitásán is túltett tavaly az üveggyapot termékekre szakosodott Ursa Salgótarján Zrt.. Ezt ismerteti keddi számában a Világgazdaság.

A gazdasági napilap érdeklődésére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közölte, a külföldre irányuló növekvő magyar vállalkozói aktivitást jelzi, hogy a hazai bejelentők tavaly 837 európai uniós védjegybejelentést nyújtottak be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO), 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt évben 686 magyar eredetű európai uniós védjegy lajstromozása történt meg, 13 százalékkal több az előző évinél.

“Ez azért fontos, mert látszik, hogy erősödnek a hazai vállalkozások, és a nemzetközi piacra lépésnél már a tudatosságra is figyelnek, oltalommal lépnek piacra, megelőzve, hogy könnyen másolható legyen a termékük”

mondta Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

Érdekesség, hogy a hazai bejelentők közül a Richter Gedeonnál (84) és a Zwack Unicumnál (73) is több európai uniós védjeggyel rendelkezett az üveggyapot termékek gyártására és forgalmazására szakosodott Ursa Salgótarján Zrt.

Az EUIPO-n túl a magyar gazdaság szereplői 205 nemzetközi (madridi megállapodás és jegyzőkönyv szerinti) védjegybejelentést tettek, ami 18 százalékkal múlta felül az előző évit.

Kapcsolódó cikkek