fotó: pixabay.com

Egyre jobb helyzetben van a lakáspiac

Egyre jobb helyzetben van a lakáspiac

Tovább élénkült a lakáspiac forgalma februárban, januárhoz képest országosan 27,5 százalékkal több, 13 793 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint.

Az ingatlanközvetítő vállalat szerdán közzétett adatai alapján az adásvételek száma 5 százalékkal kevesebb volt a tavaly februárinál, de a 2020-as adatokhoz viszonyítva 5 százalékkal több. A tájékoztatásban kiemelték, beigazolódott a Duna House szakértőinek várakozása, hogy erős lesz az évkezdet, márciusban pedig még ennél is aktívabb piaccal számolnak a szakemberek, bár az orosz-ukrán konfliktus lehetséges hatásai miatt a várakozások kevésbé biztosak.

A hitelpiacon januárhoz képest csökkent a volumen, de még mindig a vártnál erősebb volt az év második hónapja.

A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint 93 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel az ügyfelek, ami az eddigi legerősebb február az elmúlt években. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése alapján azt közölték, hogy 2020 azonos időszakában 75,2, 2021-ben pedig 69,2 milliárd forintos hitelvolumennel zárt a piac, így az idei február 34 százalékkal jobb eredményt hozott a tavalyinál.

A vállalat szerint a következő időszakban a gazdasági helyzet és a kamatemelési ciklus várhatóan érezteti majd hatását a folyósított jelzáloghitelek volumenében és a beadott igények számában is.

Kapcsolódó cikkek