fotó: pixabay.com

Többet adnak a környezetbarát beruházásokra

Többet adnak a környezetbarát beruházásokra

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál. Ezt jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.

Elmondta, ezzel közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani. Felidézte, hogy a pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban.

“A vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is”

– ismertette.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését.

A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.

Kapcsolódó cikkek