Ezek a bankok is kínálnak majd babaváró hitelt

Ezek a bankok is kínálnak majd babaváró hitelt

A Takarék Csoport és a Raiffeisen Bank is jelentős érdeklődésre számít a babaváró hitel iránt, a hitelintézetek a többi bankhoz hasonlóan július elsejétől már elérhetővé tennék a hitelt.
A Takarék Csoport megközelítőleg tízezer ügylettel és mintegy 60 milliárd forint babaváró hitel kihelyezésével számol 2022 végéig. Azt valószínűsítik, hogy egy átlagos jövedelemmel rendelkező háztartás 5-8 millió forint szabad felhasználású, kamatmentes kölcsön felvételére lesz hitelképes a babaváró hitelnél.

A Takarék Csoport várakozásai szerint az ügyfelek egy ötéves időszak alatt több kisebb összegű személyi kölcsönnel tervezett beruházást valósítanak majd meg a babaváró hitelből. Az egyszeri alkalommal felvehető hitel akár a kisebb összegű jelzáloghitelek helyettesítő terméke is lehet, hiszen hasonló futamidőre, kamatmentesen nyújt finanszírozási lehetőséget tízmillió forintig, így főként az alacsonyabb összegű lakásvásárlás vagy korszerűsítés, felújítás célú jelzáloghitelek esetében jelentkezhet a kiszorító hatása. Azt várják, hogy a 2022 végéig egyetlen alkalommal felvehető babaváró hitelt túlnyomó részben idén igénylik majd az arra jogosultak.

A tervek szerint a Raiffeisen Banknál is igényelhető lesz július 1-től a babaváró hitel, a pénzintézet jelentős érdeklődésre számít. Egyes jogszabályi előírások pillanatnyilag még nem tisztázottak, így a pontos részleteket a következő 1-2 egy-két hétben véglegesíthetik. A termék bevezetéséhez szükséges háttérfolyamatokon és fejlesztéseken már nagy erőkkel dolgoznak a bank munkatársai.

A Takarék Csoport és Raiffeisen Bank mellett korábban már 6 pénzintézet közölte az MTI-vel: a július 1-jétől elérhető babaváró hitel esetében felkészültek a hitelkérelmek fogadására.

Az Erste Bank közölte, már június 17-étől fogadják a babaváró hitelt igényelni szándékozók érdeklődését, a CIB Bank rövid időn belül, nyáron tervezi a konstrukció bevezetését, a Budapest Bank (BB), az OTP, a K&H és az MKB is július 1-jétől teszi elérhetővé a hitelt a tervek szerint.

A Babaváró Támogatás 2019. július 1-től lesz igényelhető és legkésőbb 2022. december 31-ig lehet majd megkötni a hitel igénybevételéhez szükséges megállapodást. A szabad felhasználású személyi hitel összege maximum 10 millió forint lehet. A hitel 2019. július 1-től kamatmentesen igényelhető, és nem szükséges hozzá semmilyen ingatlanfedezet. Ahhoz, hogy a kamatmentességet a futamidő végéig kihasználhassák a párok, a hitelszerződés-kötés után maximum 5 éven belül meg kell születni legalább egy gyermeknek.

A hitel kamatmentessé tételére van lehetőség minden gyermeknél, már a 12 hetes magzatnál is. Amennyiben a hitel felvételekor fennáll a terhesség egy 12 hetes magzattal, akár a teljes (maximum 20 éves futamidő alatt) kamatmentes hitelként vehető igénybe a támogatás.

A hitel sajátossága, hogy akár a teljes tartozás elengedhetik, hiszen a hitelfelvételt követően született (vagy örökbefogadott) második gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezése után az aktuális fennálló tartozás 100 százalékát elengedik. Ha nem sikerül a gyermekvállalás, akkor a hitel piaci hitellé alakul, és az igénybe vett kamattámogatás összeget egy összegben vissza kell fizetni.

A babaváró támogatás igénylésénél a feleség nem lehet fiatalabb 18 évnél és nem lehet idősebb 40 évnél. A házaspár mindkét tagjának magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie, és legalább egyik tagjának minimum 3 éves TB-jogviszonnyal is, de az is megfelelő, ha ugyanennyi ideig, vagy ideje felsőoktatási tanulmányokat folytat.

Kapcsolódó cikkek